A képernyőüzenetek (HUD-k) az egyes ágakra vonatkozó kritikus tervezési értékeket jelenítenek meg.
Alapértelmezés szerint az egyes ágak mellett jelennek meg, de szükség szerint egyetlen táblázatban is megjeleníthetők.
Minden egyes képernyőüzenet két fogóval rendelkezik, az egyik a bal alsó részén, amellyel elmozdítható, a másik a jobb felső részén, amellyel átméretezhető (rendes méretüknek legfeljebb az ötszörösére). Ha a képernyőüzenet közel van a körforgalomhoz, akkor a mutatóvonalak az átláthatóság érdekében nem jelennek meg, akkor sem, ha a megjelenítésük be van állítva.
A keret színe, illetve a vonal stílusa és vastagsága a képernyőüzenet-stílussal módosítható.
A megjelenített adatok a könnyű áttekinthetőség érdekében színkódolva vannak. Ha az AutoCAD Civil 3D 2017 által számított kritikus tervezési sugarak a szabványban megadott határértékeken belül vannak, zölden jelennek meg, ha azokon kívül, vörösen. Az értékek narancssárgára váltanak, ha közel kerülnek a határértékekhez, és a ha a felhasználó beállított egy közelségi figyelmeztetési százalékértéket.
Az R1–R3 és a kapcsolódó V1–V3 az „átmenő” útvonalra, azaz arra a nominálisan egyenes útvonalra vonatkozik, amely átmegy a körforgalmon. Ha nincs ilyen útvonal, akkor az értékeknél N/A jelenik meg. Az R4–R5 (és a V4–V5) a 90, illetve a 270 fokos fordulóhoz kapcsolódik, és ha ezek valamelyike hiányzik, akkor ezeknél az értékeknél is N/A látható.
Az R1–R5 a kisimított, leggyorsabb útvonalon alapul. A leggyorsabb útvonal nyomvonalát azonban nehéz következetesen létrehozni, így az útvonalat felépítésekre támaszkodva is ki lehet számolni, és ez sokkal könnyebben megismételhető. Ezért a Max. R1 és a kapcsolódó Max. V1 azon a legnagyobb sugarú íven alapul, amely érintőlegesen még illeszkedik a kapcsolódó út kezdőpontján az eltolási nyomvonalhoz, és érinti az eltolási kört a körpályaterületen. Ez egy sokkal szigorúbban számolt sugár, amely a belépési sebesség becslésénél magasabb értékeket eredményez.
Az ARCADY által visszaadott adatok a vonatkozó ARCADY-adatfájlban meghatározott színekkel és mértékegységekkel jelennek meg.
A képernyőüzenetben az elemzés bemeneti értékeit és az egyéb geometriai adatokat, például az ICD-t is megjelenítheti. Ezek az értékek numerikusan, színkódolás nélkül jelennek meg.