Egyetlen Unicode betűtípus – kiterjedt karakterkészletének köszönhetően – lehetővé teszi az összes nyelv és platform használatát. A Unicode alakdefiníciós fájlok mind formátumban, mind szintaktikailag majdnem teljesen megegyeznek a szokványos alakdefiníciós fájlokkal.
A fő szintaktikai különbség a betűtípus fejlécének formájában van, amint ezt a következő kód mutatja:
*UNIFONT,6,font-name above,below,modes,encoding,type,0
A betűtípusnév , felett , alatt és módok paraméter ugyanolyan, mint a hagyományos betűtípusoknál. A két utolsó paraméter definíciója a következő:
A betűtípus kódolása. A következő egész értékek egyikét használja:
0 Unicode
1 Packed multibyte 1
2 Alakfájl
A betűtípus beágyazására vonatkozó információ. Azt jelzi, hogy a betűtípus használata speciális licenchez kötődik-e, mivel az ilyen betűtípusokat nem lehet módosítani, cserélni (bitkódolt értékek, összeadhatók).
0 A betűtípus beágyazható
1 A betűtípus nem ágyazható be
2 A beágyazás csak olvasható
Egy másik fontos különbség a 7-es kódú alalakokra vonatkozó hivatkozások kezelése. Ha egy alakleírás 7-es kódú alalakra vonatkozó hivatkozást tartalmaz, a 7-es kódot követő adatot a program kétbájtos értékként értelmezi. Ez hatással van az alakleíró fejlécében szereplő adatbájtok ( defbájtok ) darabszámára. A következő alakleírás például a romans.shp fájlban található:
*00080,4,keuroRef 7,020AC,0
A fejléc második mezője az alakleírásban szereplő bájtok számát mutatja. Ha még nem sokat dolgozott Unicode betűtípus-leírókkal, előfordulhat, hogy 3 bájtot próbál használni 4 helyett, de ez hibát okoz az SHP-fájl fordításakor. Ez akkor is igaz, ha a hivatkozott alakszám nem esik bele a 2 bájtos részbe (kisebb, mint 255), ugyanis a fordítóprogram mindig 2 bájtot használ ennél az értéknél – ezt mindig vegye figyelembe a fejlécnél.
Az egyetlen további különbség a Unifont és a szokványos alakleírások között az alakszámokban rejlik. A programban használt Unifont alakleírók hexadecimális alakszámokat használnak, nem pedig decimális értékeket. Bár a hexadecimális számok nem kötelezők, használatuk megkönnyíti a kereszthivatkozásokat a \U+ vezérlőkarakter-értékek esetében.